2009. február 1., vasárnap

Belga söröző

Na ez is még decemberben volt, dehát ugye a vizsgaidőszak. Nem volt ez sem rossz. Persze jókor írok róla, hiszen már olyan régóta közismert hely, én mégsem jutottam el ide soha. Most sikerült, és nem csalódtam. Elsőre nem tudtam hová tenni, mert ha belép az ember, akkor nem lehet eldönteni, hogy ez elsősorban egy modern "kocsma" vagy inkább étterem. Végül kiderült, hogy természetesen a kettő között.

Végtelen mennyiségű sört lehet inni - én kapásból éhgyomorra két korsóval is megpróbálkoztam az esti órában úgy, hogy még ebédet sem ettem. :-) Semmi extrára nem kell gondolni, jól éreztem magam. Különleges söröket lehet kóstolgatni és a gyakorlott felszolgálók mindenben készséggel segítenek. Az étlap is remek, elsősorban olyan összeállítások szerepelnek rajta, amelyekhez illik a sör - hát persze. A hely nem attól lesz élvezetes, hogy kiváló csemegékkel lephetjük meg magunkat a menüből választva, hanem a zsongó-pezsgő hangulattól, a szűkös ülőhelyektől, a nyekergő székektől. Egy szelet nyugat-európai hétköznap - a "barátainkkal találkozunk" fajtából.

* Adatlap *
Név: Belgian brasserie
Jelleg: társasági, jóízű söröző
Időpont: 2008. december 18.
Cím: Budapest, I. ker., Bem rakpart 12.
Milliő: hangulatos, laza, baráti
Étlap: pont megfelelő
Ételek: ízletes, tetszetős próbák, bőséges sörkísérők
For business: medium (lazább partnerek esetén vacsorára)
Service: figyelmes, kedes, gyors
Randiérték: 2st class - akik randin is szeretik a pezsgő hangulatú környezetet, azoknak tökéletes
WC: elfogadható
Árszint: közepes
Web: http://www.belgasorozo.com/

Nincsenek megjegyzések: